Startra készen!

Az idei nyár is a felújítások jegyében zajlott. Igaz, ez erősen belecsúszott az őszbe András bá’ térdműtétje és az utána következő felépülés miatt. Bár “gyalog-galopp” ütemben készült a következő két helyiség felújítása, és néha lógott a nyelvünk,  mégsem panaszkodunk, hiszen … olvasásának folytatása

Énekelni voltunk

Január 30-án, szombaton, részt vettünk a 25. Országos cserkész népdaléneklési, népzenei, vers és mesemondó versenyen, ami tulajdonképpen egyáltalán nem a versengésről szólt. “Sokkal inkább egy szép együttlét, ahol mindenki ajándékoz a másiknak a saját tehetségéből.” Csaknem 100-an vágtak neki a versenyek, … olvasásának folytatása

Elhoztuk a Betlehemi lángot Szentendrére

Idén december 13-án délután 15 órakor került sor a Betlehemi láng ünnepélyes magyarországi átadására  a budapesti Sziklatemplomban. 1986 óta minden évben, Bécsből, cserkészek kíséretében indul el egy osztrák gyermek, hogy Jézus születésének helyszínén, a jászol helyére épült Születés templomában található örökmécsesről … olvasásának folytatása

Rejtély az ablakok körül…

Gyerkőcök! Valami nem stimmel a Cserkészotthon ablakaival…. Ma lementem, hogy feltegyem a téli dekorációt, de valaki megelőzött! Csináltam fotót, de nem túl jól sikerült! Ha van időtök, nézzétek meg! Van tippetek, ki lehetett? Holnap én is visszamegyek nyomozni! R.